Sok jót hallottunk már a sörről – bár, valószínűleg nem a hírek miatt isszuk. A magyarok közép-ázsiai eredetéhez ma már nem fér kétség, és mint a legnagyobb ókori kultúrák peremén élő népnek, bőven volt alkalmunk megismerkedni a több ezer év homályába vesző, mezopotámiai eredetű sörfőzés kultúrájával.
Sokan úgy tartják, ősi borivó nép a magyar, holott elődeink előbb ismerhették a sört, mint a bort. Évszázados vándorlásaik során ugyanis sokkal inkább termeszthették a néhány hónap alatt megérő gabonát, mint az évek alatt termőre forduló szőlőt. A vándorló magyarok tanítói a népvándorlás korabeli szláv népek voltak, akikhez Babilonból jutott el a sörfőzés. Ezek a népek már általánosan használták a komlót az árpa- vagy malátalé ízesítésére.
Bőrtömlőbe tették a kövek közt megőrölt gabonát, majd vízzel felöntve jól összerázták. Ezután „tüzes követ” tettek bele, hogy emeljék hőmérsékletét, később hozzáadták a komlót, forrásig melegítették, közben többször megrázva a hatalmas tömlőt. Majd vízbe merítették vagy lelocsolták, hogy lehűljön és megerjedjen. Ezen ősi eljárásnak és a komló használatának bizonyítéka egy X. századból származó volgai-bolgár eskü szövege: „Addig lesz közöttünk béke, míg a kő úszni, s a komló alámerülni fog.”
Házi sörfőzés történelmi források szerint is létezett a korabeli Magyarországon!
Az államalapítás után a nyugati módszerek mind nagyobb hatást gyakoroltak a magyarság sőrfőzésére. Egyre inkább csak árpából, illetve a belőle készült malátából főzték a sört, amit komlóval fűszereztek. A Pannonhalmi Főapátság levéltára őrzi a magyarországi serfőzés első írott emlékét. Az 1152-es írás Gyöngy asszony végakaratát tartalmazza, amely arról rendelkezik, hogy halála után „serestor tartassék”.
XIV. századi iratok már a mesterségek közt említik a „sermíves”-t, aki a sört készíti. Mivel az ital egyre népszerűbb lett, a sörfőzőház mellé ivót - azaz kocsmát - is építettek, ahol kívülállók is sörözgethettek fizetség ellenében. Ez jól jövedelmezett a földesúrnak, ezért igyekezett megszerezni a legjobb „sermívest”. Így tettek a városok is, ezért egyre kelendőbb szakma lett a sermívesség.
Hogy az üzemeltetés gondjaitól megszabaduljanak, a XV. századtól vállalkozóknak adták bérbe a serfőzőházakat és a kocsmákat az uradalmak, amelyek így jelentős készpénzjövedelemre tettek szert, miközben a sörük is biztosítva volt, mivel természetben kérték a bérleti díj kisebb részét.
A magyar sör, ahogy világhírű cseh társai is, a vízminőségre épített, és épít most is, ha jót akar a piacának. Ma sem lehet eltekinteni attól, hogy a kőbányai édesvíz források adták a minőség alapját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése