2014. szeptember 16., kedd

A bor, fiam, a föld vére

Nincs tisztább látás, mint a részegé, nincs élesebb józanság, mint a borgőzös emberé, aki botló nyelvével kimondja az igazságot.

Balla D. Károly: Tejmozi - részlet


Apám odaadással játszott, mintha ezekben az emelkedett szellemi egymásra találásokban pótolni akart volna valamit abból, amit családapaként nyújtani évtizedeken át elmulasztott. Amikor úgy érezte, erőset lépett, jól feladta nekem a leckét, akkor felállt, enni hozott, töltött a borból, máskor a tűzre tett néhány hasábot, igazított valamit a zenetornyon, amely érkezésemtől kezdve halk zongoramuzsikát játszott, kizavarta vagy beengedte a macskáit, megetette őket a maradékból, aztán együtt mentünk ki, hogy a maga építette kis szauna mögött két gőzölgő arany sugárban belehugyozzuk a makulátlan hóba életfilozófiánkat. Majd megint eszegettünk és ittunk, sok bort a fűszeres ételekre; a harmadik partiban és sokadik órában jártunk, amikor váratlanul, talán a bortól, megeredt a nyelve. Előbb fellengzősen a játékról beszélt, mint olyan erőről, amely az embert kiemelte a sötétségből; majd hosszan és lelkesen értekezett arról is, hogy az emberben voltaképp három állat-típus lakozik, a gazdájának magát mindenben alávető hűséges eb, a ravaszul hízelgő, de végső soron háziasíthatatlan macska, és a vérszomjas, szabadon élő farkas – ecsetelte ennek a hármasságnak a mitikus jelentését és szerepét az archetípusokban; beszélt az idő paradoxonáról, a jelen rövidségébe sűrített hosszú múltról; aztán Huizinga, Jung és Bergson emlegetése után váratlanul a hús pácolásának legjobb módjáról tartott tudományos előadást, szinte kéjes örömmel ejtve ki a fűszernövények nevét, bazsalikom, zsálya, sáfrány, tárkony, lestyán, turbolya, majoránna. Később, minthogyha valamit már ezen az estén meg akart volna előlegezni másnap reggeli havas menetelésünk hangulatából, a tájban élő ember dimenzióiról értekezett, a csak a természet közelségében megtapasztalható impressziókról, amelyekről nagy tévedés azt hinni, hogy csupán érzelmiek, dehogyis. A táj intellektuális élmény, a hegy, rét, folyó tömény gondolatisággal terhes, csak tudni kell megérteni, megfejteni, mint ahogy az évszakok váltakozásának megfigyelése is azért szokása ősidők óta az embernek, mert az átélés a legfontosabb kognitív relációk egybeesésére és különválására döbbent rá.

Miközben kis szünetet tartva szájához emelte a poharat, azon gondolkoztam, rákérdezzek-e, voltaképp mit is ért kognitív relációkon, de túl lassú voltam, apám máris folytatta kissé csapongó, de minden mozzanatában megkapó gondolatmenetét, most éppen az előbbinél is hevesebb igyekezettel a bor filozófiájába kívánt beavatni. A bor, fiam, a föld vére, mondta, és ahányszor szájadhoz emeled a poharat, mindannyiszor Gaia földanyánk véres csecsét szopod. S amint fejedbe száll a nemes szesz és lassan elveszíted magad fölött az uralmat, éppen aközben leszel úrrá a földet szülő káoszon. Nincs tisztább látás, mint a részegé, nincs élesebb józanság, mint a borgőzös emberé, aki botló nyelvével kimondja az igazságot. S beszélt, beszélt kipirulva, boldogan, kicsit már maga is kapatosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése